A magyar konyha főzési módjának, melynek eredeti alapjaihoz az idők folyamán sokféle elem járult, mígnem egységbe forrva mai formájában kialakult: határozott egyénisége van. Nem színtelen, nem jelleg nélküli, sohasem válik unalmassá, mert rengeteg a változata ízben és alakban. A pompás, hízott ökörhús, a borjú, a sertés, a juh, a világhírű magyar pulyka, a nem kevésbé kitűnő csirke, liba és kacsa, a külföldiek előtt is nagy becsben álló, keresett vadászterületeink sokféle vadja, a folyók és állóvizek fennséges halai: a balatoni fogas, a tiszai kecsege, a dunai harcsa, a süllő, a csuka és a ponty, a hegyi patakok remek pisztrángjai, a tartalmas, nagyszerű tejtermékek, a sokízű főzelékek és zöldségfélék, a páratlanul zamatos, illatos magyar gyümölcs; mind-mind a legmessszebbmenő lehetőségeket biztosítják a fehér asztal barátainak. Ebből a sok-sok hozzávalóból ragyogó különlegességek születnek a magyar konyhán, amely már régen túl van azon, hogy csak a gulyásról, pörköltről, meg a túrós csuszáról ismerjék és emlegessék, és azt higgyék, hogy itt minden étel úszik a disznózsírban, messziről szaglik a hagymakötegektől és lángoló vörös a maró paprikától. Az említett ételek kétségkívül nagyon jók, ha jól készítik el őket, de ezeken kívül a legszélesebb skálája kínálkozik a rafináltabb ízléshez is közelebb álló és mégis magyaros fogásoknak. Hagymát a franciák jóformán többet használnak, mint a mi valóban hozzáértő szakácsművészeink vagy háziasszonyaink. A sokat emlegetett paprika pedig távolról sem az a rém, mint némelyek hiszik. Ízlésünk és az étel jellege szerint választhatunk a teljesen csípősségmentes vagy többé-kevésbé erősebb fajták közül. A helyesen alkalmazott paprika a legfinomabb, legízesebb fűszer. Színe és aromája van anélkül, hogy égetné, meggyötörné az ember száját, torkát és gyomrát, és a borsnál bizonyára jobb és ártalmatlanabb. Mindenki tapasztalhatta ezt, aki például igazi halpaprikást evett már életében. Vagy paprikás csirkét, amelyben a paprika mellett még egy hatalmas segédeszköz lép akcióba, a tejföl, amely a maga hamisítatlan, savómentes mivoltában nagy erőssége a magyar konyhának. Tejszín helyett is használjuk sokféle fogásban, a legteljesebb sikerrel. Itt van egyebek közt a méltán jóhírű rántott csirke, a fiatal, gyenge, kistermetű "aprójószág" feldarabolva, vékonyan bundázva, sárgás-pirosra sütve. Aligha akad olyan ember, aki nem szereti. Itt van azután a feldarabolatlanul tepsibe tett, ropogjósra sütőtt malac, melynek a sütőben olyan lesz a bőre, mint az üveg. Illetve a fiatal libapecsenye, a dión is hízott, tűzdelt pulyka, a roston és nyárson sült sokféle pecsenye és halféle, köztük a népszerű vesepecsenye-flekken. Ennek csak a neve németes, ő maga az erdélyi konyha ősrégi kincse. Jobb gyomor kell a disznótoros hurkához, kolbászhoz, a hálóban sült szűzpecsenyéhez, és a velük járó ragyogó töltött, toros káposztához. Szerencsére bel- és külföldön egyaránt vannak, akik meg tudnak velük birkózni, sőt a káposzta egyéb magyaros megjelenési formáival, a lucskossal, a rakottal és a székelygulyással. is. Jószívvel ajánlható mindenkinek a megismerkedés a magyaros, tejfölös főzelékekkel és a paradicsomban fürdő töltött paprikával. Amikor pedig itt az ideje, hogy az ebéd vagy vacsora folyamán áttérjünk a tésztásokra, mindjárt készségesen jelentkezik a rétes, ez az eszményi vékonyságú, megtöltött, összecsavart és így megsütött érdekes tészta. Csak dús sikértartalmú lisztől lehet odahaza igazán jól elkészíteni. A rétest tavasszal és nyár elején édes, ropogós fekete cseresznyével, egyébkor almával, káposztával, édes vagy kapros túróval, mákkal töltik, s mindenképpen a java ennivalók közé tartozik. A legjobb franciákkal és olaszokkal versenyző magyar sajtok, és a versenytárs nélkül álló gyümölcseink zárják le az ebédek, vacsorák ételeinek rendjét, amelynek minden fogásához ott van a megfelelő hazai ital is. Étvágygerjesztőnek az ürmös, a száraz szamorodni, meg a világhírre emelkedett barackpálinka, aztán a pilsenivel és münchenivel vetekedő magyar sör, a könnyű homoki bor, a vulaknikus talajának tüzét magába záró, hangulatot ébresztő somlai rizling, a badacsonyi kéknyelű, a rubintosan csillogó egri bikavér, végül pedig, de egyáltalán nem utolsónak "a borok királya és a királyok bora", a csodálatos tokaji aszú; mind-mind a magyar konyha kitűnő italai. |
